Dr Faller Jenő :Hajósélmények az elzászi csatornákon
Örömteli, de nehéz feladat hajós úti élményeim egyikéről beszámolni. Örömteli,mert a beszámoló írásakor ismét visszaemlékszem azokra a kellemes napokra, amelyeket a hajó fedélzetén töltöttem. Nehéz pedig azért, mert valamely útvonalat kiválasztani a megtett féltucatból feltételezi, hogy az más mint a többi. Ha csak általánosságban kellene beszámolnom a Franciaországban és Hollandiában tett csatornahajós túrákról, elég lenne annyit írnom: Ott minden működik, mindent megkapsz, amit a pénzedért elvárhatsz!
A dolog úgy kezdődött, hogy egy baráti házaspár megosztotta velem évtizedes álmát, amely egy ismeretterjesztő film nyomán sarjadt ki bennük. Abban látták, hogy Európa több főfolyója mellett a régi kereskedelmi csatornákon (azok eredeti funkcióját megtartva) úgynevezett nyaralóhajókon kellemesen el lehet tölteni egy-két hetet. Érdekesnek, de kicsit bizarrnak tűnt az ötlet. Kérdések sokasága merült fel, melyekre határozott konkrét válaszokat kaptam egy utazási irodában. Persze ilyenkor dolgozik az emberben a kisördög. A válaszokat hiszi is meg nem is. Kétségei merülnek fel, hogy kedden délután háromkor tényleg rendelkezésükre áll-e a hajó, hogy valóban nem kell ágyneműt vinni, hogy a beígért 12 pohár és a bérelhető kerékpár tényleg ott lesz-e, nem is beszélve arról, hogy egy 10-12 m hosszú, ormótlan testű hajót hogyan is fogjuk elkormányozni teljesen ismeretlen vizeken.
És láss csodát, a hajó ott volt, a beígért kellékek példás rendben várták az utazókat. Szóval ott álltunk Franciaország talán egyik legszebb vidékén, az elzászi Hesse kikötőjében. Szinte észre sem vettük, ahogy zajlottak az események. A bérelt hajót hivatalosan átadták, kioktattak használatára és kezelésére, csomagjainkat bepakoltuk, autónkat egy parkolóban elhelyeztük. A barátságosan, családiasan berendezett, kétkabinos konyhával, fürdőszobával rendelkező kishajón azonnal otthonosan éreztük magunkat: a „kapitány” pedig fontoskodva olvassa a hajó műszaki leírását, a vízi közlekedés szabályairól készült ismertetőt (e két dokumentum feltehetőleg rutinfeladat lenne egy harmadikos általános iskolás részére), valamint a tervezett útvonal térképét. Utóbbi egy három nyelven nyomtatott színes prospektus, amely az útvonal valamennyi turistalátványosságáról, étterméről, vásárlási lehetőségeiről részletes leírást tartalmaz, beleértve az éttermek nevét, telefonszámát, ajánlott specialitásaikat. Beindítottuk a motort, és a hajó könnyedén siklott ki a kikötőből a 8-10 méter széles csatornán. Mindannyiunkat azonnal rabul ejtett a festői táj, a csatorna útvonala melletti fasor, amelynek ágai az egész út során visszatükröződnek a vízen. A gyönyörködésre az adott módot, hogy ezek az üdülésre és pihenésre készített hajók a motor teljesítményének visszafojtása miatt csak 8-9 km-es sebességgel haladnak. Így később kiváló lehetőségünk volt arra is, hogy a bérelt kerékpárokkal kövessük a hajót, ugyanis a vízi úttal párhuzamosan kerékpárutat építettek ki a franciaországi csatornarendszer szinte teljes szakaszán, így ha valaki megunja a semmittevést a hajón, menet közben is könnyedén megmozgathatja magát. 
Az idilli helyzetet az első zsilip feltűnése rombolta szét. A leírásokban és rajzos ábrákban oly egyszerűnek tűnő műveletet most a gyakorlatban kellett végrehajtanunk. A zsilip zárva volt, így egy ujjgyakorlatnak tűnő feladaton kellett túltenni magunkat, nevezetesen, hogy a zsilip kinyitásáig félreállva úgy várakozunk, hogy másokat a közlekedésben ne zavarjunk. A mai napig nem tudom, hogyan jutott végül is a hajó a parttal párhuzamosan a zsilippel szembe. Ekkor a helyi szokásoknak megfelelően kürtjelzést adtunk, és a zsilip kitárult. Széles nyílása a kezdő kormányosnak úgy tűnt, mintha a tű fokán kéne keresztülvezetnie egy T-34-es tankot. Ugyancsak rejtély, miképpen, de egyszer csak a zsilipben találtuk magunkat, és harmadik kísérletre sikerült a 3-3 méterrel fölöttünk álló zsilipőrnek feldobtuk a hajó köteleit. Mindez így utólag elbeszélve egyszerűnek tűnik. De ott és akkor a vízből kiemelt, visszacsapódó nedves kötél, az ügyetlenség felett érzett bosszúság hirtelen megkérdőjelezte a hajón eltöltendő nyaralás értelmét. Izgulva, ügyetlenül abszolváltuk az első zsilipet. Ám csak a kezdet volt ily nehéz, s mielőtt elvenném az olvasó kedvét egy hasonló túrától, el kell mondanom azt is, hogy a további 42 zsilipen már rutinosan, gyerekjátékszerűen történt az áthaladás.
A Hessétől Boofzheimig tartó 107 km-es, egy hét alatt megtett út két állomásáról szeretnék beszámolni. Az egyik a St. Louis-Arzviller-i hajóemelő rendszer. Itt két, egymástól több tucat méteres szintkülönbségre lévő útvonal találkozik. Egy briliáns technikai megoldással a felső vízben haladó hajók beállnak egy óriási, betonkádszerű építménybe, amelyet az alsó szinten lévő csatornaútvonalra ereszt le egy ügyes szerkezet. A többtonnás monstrum néhány perc alatt tesz meg útját, a benne lévő két hajó utasainak szájtátó csodálkozása mellett. A másik Strassbourg. Hajónk hirtelen szállodai luxuslakosztállyá alakult, és fedélzetéről kiindulva fedezzük fel a francia-német határon lévő gyönyörű város hangulatos, egyénien jellegzetes kis utcáit, házait, a várost behálózó csatornarendszert, az Európa-palotát, a gótikus katedrálist, a kis francia negyedet és a többit. Természetesen nem mulasztottuk el a helyi ételkülönlegességek megkóstolását sem, a tarte flambé nevű lukulluszi csemegével ekkor kötöttünk örök barátságot. Meg sem kísérelem e kelt-sült tésztára ráhelyezett hagymás rántott vagy bármi más leírását, javaslom mindenkinek, próbálja ki. A hozzá elpoharazgatott rajnai borokról – amelyek szülőhazája e vidék – nálam avatottabb szakemberek, író- és költőfejedelmek számoltak már be. Hely és idő hiányában nem tudom elmesélni azokat a sokáig emlékezetes pillanatokat, amikor például az egyik reggel a kikötött hajóban arra ébredtünk, hogy egy kis teherautó lefékez mellettünk, és sofőrje friss croissan-t és tejet, felvágottakat kínál mozgó élelmiszerboltjából. Mai napig előttem van a zsilipőr mosolygós arca, amikor az áthaladás után az „ajánlott” tízfrankos borravalót átveszi, és megpödri jellegzetes francia bajszát. Sokszor eszembe jut a csatornaút mellett fekvő kis falu templomterének piaci árusa is, aki a piaczáráskor érkező külföldiekkel egy órán keresztül alkudozott egy csomag retekre, majd gálánsan az egész rekeszt átnyújtotta ajándékba. Mindazoknak, akik egész évben felpörgetett, feszült, ideges munkával töltik napjaikat, őszintén ajánlom ezt a kellemes, nyugodt nyaralási formát az elzászi vidéken vagy bármely más útvonalon.
