Szentandrási Zoltán, 2006. augusztus
Telefonált Chris – mondta a feleségem – és azt mondta új házba költözött és most már épp ideje meglátogatnunk mert 5 éve ígérjük, és felelőtlenség lenne tovább halogatnunk. Chris ír és nem túl messze lakik Dublintól, egyébként egy őrült. Ha nem lakókocsijával vagy dzsipjével járja a világot – valami amerikai cég ügynöke – akkor hajózik. Két napnál tovább még sehol sem bírta. És most házat épített? Biztos a feleségének – így a nejem. Meglátogattuk.
Az a nyár különösen meleg volt egész Európában, hetekig sehol egy csepp eső. A dublini repülőtéren kocsit béreltünk és próbáltunk beilleszkedni a baloldali közlekedésbe. Eleinte szokatlan volt, szerencsére az írek rendkívül udvariasak. A jelzőtáblákon a távolság km–ben van megadva, de a sebességkorlátozást jelző táblákon mérföldben – nehogy az európaiak értsék. Chris szerint a házukig nem több, mint 4-5óra az út. Neki. Nekünk, ha minden kanyart beveszünk és minden szembejövőt kikerülünk, a duplája is lehet. Azért mindenesetre útközben nézzük meg amit lehet, isten tudja milyen tervei vannak velünk Chriséknek. Itt van mindjárt Bray mellett Kilruddery, Lord és Lady Meath elegáns otthona. Lady Meath éppen nagyobb vendégsereget várt, de a nyitott ablakon keresztül meglátta ahogy a gyönyörű kertben bámészkodunk, kedvesen megszólított, honnan jöttünk, hiszen a 
birtokot nem nagyon látogatják turisták. Mondtuk magyarok vagyunk, ennek örült és javasolta jöjjünk vissza, akkor megmutatja a házat is, nézzünk nyugodtan körbe, sajnos most vendégek jönnek hozzájuk, a Lordnak születésnapja van. Legalább a menüt megkóstolhattuk volna. Innen nem messze megálltunk a Powerscourt birtoknál is, ez az ír sziget leghíresebb díszkertje Enniskerry közelében. A kert közepén egy 18. századi hangulatos kúria áll, hátul egy kis tó felé teraszos olaszkert, amely a Nagy Cukorsüveg – hegyre / Great Sugar Loaf / néz. De van itt japánkert és perzsakert, szobrok és arborétum. Innen csak 6 km a legmagasabb vízesés, a Powerscourt Waterfall.
Na de most már tényleg irány Chris háza, bár Kilkennyt még útba ejtjük. Barátunk az ajtóban vár Sir Livingstonnal, a német juhásszal. Neve nem véletlen, hiszen Chris távoli rokona a híres Afrika kutatónak. Felesége kissé molettebb, kedves arcú nő is nagyon örül a találkozásnak s már invitálnak is be vacsorára, de azért a házat meg kell csodálnunk. Barátságos, sok ízléssel berendezett otthonos ház, a gyerekek már nem laknak itthon, így barátok fogadására is alkalmas. Charlotte asszony egy pohár whisky után grill tálat kínál bárány és sertéskarajjal,vesepecsenyével, paradicsom, gomba és hagyma teszi felejthetetlenné. Régen találkoztunk, legutoljára egy holland csatornahajózáson az egyik zsilipben hajójuknak tolattunk, Sir Livingstone azonnal beleesett a vízbe, a zsilipőr idegesen rohangált, persze Chris is pipa volt. Azóta vagyunk barátok. Későn 
kerültünk ágyba, csak másnap a reggelinél derült ki, hogy Chris lefoglalt egy lakóhajót a Shannon-on, így egy hétig Írország legnagyobb folyójának vidékét fogjuk bejárni. A behajózás Portumna kikötőjében történt, míg a feleségek a 20 évre hozott étkészletet helyezték el a konyhában, mi Chrissel a túléléshez szükséges nem kevés whiskyt és sört helyeztük biztonságba. Sir Livingstone elfoglalta helyét a hajó orrában – azt hiszi az a kapitány helye – és lassan elhagytuk a kikötőt. A Shannon vidéke varázslatos táj, hosszú kilométereken keresztül folyó, aztán kiszélesedő nagy tó, mesebeli szigetek a partmentén, mindig változó égbolt és örökké zöld növényzet, vízimadarak sokasága. Estére egy szigeten kötünk ki néhány lakóhajó mellé.
Szomszédaink a William házaspár áthívnak egy pohár Guiness–re s mikor megtudják, honnan jöttünk, véget nem érő mesébe kezdenek hazájukról. Elmondják, hogy Írország ősidőkre visszanyúló történelmét szentek, keltakirályok és viking harcosok írták. A kelták a vaskorban érkeztek és bár nem voltak sokan, nagy befolyással bírtak az élet minden területén. Az V. században aztán a misszionáriusok révén kereszténység – a legenda szerint Szent Patrick egyes –egyedül formálta istennek tetszővé az országot. Azóta is az írek szimbóluma. Egymásután épültek a monostorok, a VIII. században érkező vikingek főleg ezeket rabolták ki és pusztítottál el, mégis ők tanították meg az íreknek a navigáció és a hajóépítés tudományát. Az írek sokáig nagy szegénységben és elnyomásban 
éltek, az angol-normannok letelepedése után 1494 – ben az ír parlamentet teljes mértékben londoni parlament alá rendelték. Aztán az 1800-as évek közepén kezdetét vette a nagy éhínség, becslések szerint az éhen haltak száma elérte az egymilliót is és majd másfél millióan vándoroltak ki a szigetről. Chris szerint nagybácsikája is ezért kutatott inkább Afrikában.Na de azóta már jobb a helyzet – mondja William – amióta EU tagok lettünk, érezhetően megváltozott a helyzet. Erre koccintunk. Éjfél felé jár, a víz csendes, lassan nyugovóra térünk kabinjainkban. A LongDerg – a folyóból tóvá szélesedő víz – másnap rosszkedvű. Erősen hullámzik, lóg az eső lába,” Sir ” kutya is csaholja a hullámokat, a reggeli mosakodás is csak fogmosásba torkollik.
Chris szereti a vihart, “it’s wonderful, most kell hajózni!”. Süvít a szél, a tó közepén megyünk, erősen kell tartani a kormányt, de szélirányban gyorsan haladunk. Dél felé aztán csillapodik,Killaloe kikötője már barátságosan fogad. Sir Livingstone, legyen szíves leszállni végre a kikötőkötélről, hogy kiköthessünk! Ugyan vicsorog, de lelép, kikötünk s egy part menti pubban ebédelünk, majd körbejárjuk a városkát feltűnik, hogy minden ház kőből épült, s az ablakok, ajtók, boltívek a kőfaragók ízlését és művészetét dicsérik. Sok a zöld, a virág, kedvesek az emberek. Délutánra kisüt a nap, meleg van, Sir Livingstone után mi is bemerészkedünk a vízbe, de azért az lehetne pár fokkal melegebb. Este a fedélzetre behallatszik a jellegzetes ír zene, az amatőr zenészek nagy hangulatot csinálnak, egyesek még táncra is perdülnek. Eszembe jut Flatney fergeteges tánccsapata, de jó hogy 
ezt a táncot a magyar Experidance is felfedezte. A hajóút végén Limerick előtt még egy felnyitható vashíd alatt kellett volna behajóznunk, de a vashíd a nagy melegtől kitágult és beszorult, így 2-3 óráig vízsugárral hűtötték míg újra felnyílt és utat biztosított a várakozó hajóknak a kikötő felé. Ilyen állítólag Írországban nem volt, de ilyen meleg sem.William és Mauden is mellénk kötöttek és Chrisékkel megbeszélték, hogy elvisznek minket a Mohair sziklákhoz, mert azt látni kell. A 200 m magas sziklák szélén az embernek tériszonya támad, lenn meg dübörög a tenger. Ez is Írország.
Aznap közel a sziklákhoz egy Bred and Breakfest házba tértünk be, a háziak tenger gyümölcseivel kínáltak s bár nem vagyok oda ezekért a herkentyűkért, ez most jólesik. Ez a B+B hálózat remekül működik, kitűnően van megszervezve. Előirt minőséget kell biztosítani, de olcsó és családias, sokkal kellemesebb, mint egy rideg szálloda. Itt a különböző nációk találkoznak, sokszor csak két-három szoba van, a reggelinél a turisták tapasztalatot cserélnek, ismeretségek kötődnek, kicsit megismerik egymás életét.
Visszafelé Corkba Chrisék házához még bejárjuk a vad Dingle-félszigetet, Kinsale-t és a Ring of Kerry-t palotáival part menti üdülőivel, de ez már egy másik történet.
