Nászút a Canal du Midin

Döcögve indult... Saját határozatlanságunkat csak fokozták szüleink, barátaink kétkedései: honnan tudjátok, hogy tetszeni fog, ti fogtok főzni saját nászutatok alatt, mi lesz, ha egy hétig nem tudtok aludni, mert úgy hullámzik a víz, és főleg, nem is tudtok hajót vezetni... Igaz, ami igaz, eleinte mi sem sejtettük, hogy közös életünket egy lakóhajón kezdjük majd, csak abban voltunk biztosak, hogy valami nagyon természet közeli, aktív, ha lehet egyedi és egy kicsit romantikus nászutat szeretnénk. Judit azonban meggyőzni látszott minket: jobbat nem is választhatnánk, hajót pofon egyszerű vezetni, a zsilipelésbe nagyon hamar bele lehet jönni. Tanácsait és személyes élményeit hallgatva a Canal du Midi és egy két fős Capri hajó mellett döntöttünk (úgy gondoltuk, ez elég kicsi ahhoz, hogy biztonságosan uralni tudjuk...)

be kéne találni! Óvatosan behajózunk, kikötünk, és mire kitalálnánk, hogy hogyan tovább, becsukódik mögöttünk a kapu és elkezdünk süllyedni. Ijedt arcainkat látva a zsilipőr segítségünkre siet: megmutatja, hogyan engedjük lassan a köteleket, hogy ne ütődjünk a partnak, de ne is engedjük túl a hajót. Megkönnyebbülten hagyjuk el a zsilipet, de örömünk korainak bizonyul. Pár száz méter után vár ránk a következő. Majd a következő... 14 kilométert magunk mögött hagyva, 18 zsilipen kelünk át. Már kezdünk belejönni és élvezni a dolgot, csak bánatosan gondolunk a délután folyamán a folyóba fulladt napernyőnkre. Az éjszakát a Bram-i kikötő mellett töltjük, ahol új napernyőt próbálunk vásárolni. Bár napernyőt nem árulnak, a hölgy nagyon segítőkészen felhívja a Crown Blue Line bázist, magyaráz valamit franciául és megnyugtat, hogy másnap utánunk hoznak majd egy napernyőt.

Jellegzetes "midis" zsilip

Reggel nem ébredünk túl korán, ám így is az elsők között. Napernyő híján bent reggelizünk, amikor valaki a hajóra lép. A hajótársaság képviselője volt. Új napernyőt hoz és nevet aggodalmunkon. Ez már mással is előfordult. Délig kényelmesen hajózunk, mindössze egy zsilip állja utunkat, a déli pihenőt pedig Villesequalande mellett töltjük az árnyas platánok tövében. A település, akárcsak Bram előző este, teljesen lenyűgöz. Mintha visszamentünk volna néhány évszázadot az időben, az épületek, templomok néma méltósággal hirdetik a múltat. A déli pihenő alatt minden kihalt, az ebédet vadkacsák társaságában fogyasztjuk. Ebéd után nagyon igyekszünk, hogy délután meglátogathassuk Carcassone híres erődjét, Európa legnagyobb középkori várát. Furcsa, hogy a város közepén éjszakázunk, szemben a vasútállomással, de az éjszaka mégis csendes.

Késő délelőtt indulunk tovább, eltart a bevásárlás és a Hercegnő feltöltése vízzel. A hajóforgalom is élénkül, egyre többet kell várakoznunk a zsilipek előtt. Keresztülhajózunk Trebes-en (gyönyörű a régi malomépület és a hármas zsilip!), megpihenünk Marseilette-ben, de az ígért borospince hiányában gyorsan továbbhajózunk. A nap utolsó zsilipje az Aiguille, melyet érdekes fafaragások és csodás rózsabokrok díszítenek. A zsilip után kacérkodunk a kikötéssel (annál is inkább, mert a parton, hatalmas hordó hirdeti a borospincét), de a „jó” helyek már foglaltak.

Útközben

Néhány száz méterrel odébb végre az áhított sárga nőszirmok között kötünk ki. A borospincében végigkóstoljuk a borokat, majd frissen szerzett kincseinkkel, egy üveg könnyű Syrah-al és egy mélyvörös Minervois-al térünk vissza a Hercegnőre. A távolban felsejlik Puicheric középkori temploma, előttünk a csodálatos szőlőskertek, tavaszi virágok illata lengi be a tájat, az andalító esti muzsikát pedig madarak százai csiripelik. Hihetetlenül boldog vagyok... Mindig is erről álmodtam, ám elképzelni sem tudtam...

Kellemetlenül érint az ébresztőóra csörgése. Csontjaim össze vannak törve a sok zsilipeléstől, de megemberelem magam és bebiciklizek a faluba. Duplán megérte: gyönyörű a falu temploma, az ifjú férjemet meg friss croissant-okkal költögethetem. Gyors reggeli után, nagyon igyekszünk elindulni, még a mosogatást is út közben végzem. Szerencsére, mert nő a hajóforgalom és egyre lassabban haladunk. Már nem egyedül, hanem négyen zsilipelünk, egy osztrák és egy ausztrál házaspárral, meg egy német négyessel. Izgalmas becentizni a hajónkat a szűk zsilipbe, de már kezdjük élvezni, hogy milyen jól kezd menni. Argens-Minervois-ban elbúcsúzunk osztrák társainktól, mi pedig kikötünk egy kicsit. A város hangulatos, de kissé elhagyatottnak tűnik. Várát benőtte a gaz, csak legalább temploma áll nyitva. Továbbhajózunk, elhagyjuk Roubia-t, Paraza-t, majd Venterac-en-Minervois-ba érünk.

A zsilipkezelő háza

Nem szándékozunk kikötni, de a gyönyörű épületei és hatalmas bormúzeuma megállásra késztet. A Chateau de Ventenac hordói (és persze tartalmuk) lenyűgözők. Egy üveg édes muskotálynak nem bírunk ellenállni. Le Somail mellett, ismét álomszép helyen töltjük az éjszakát.

Reggel az elmaradhatatlan biciklizés a friss baguettért és croissant-ért. Pékség nincs, de az egyik hajó helyi kisboltként működik a kikötőben. Fél tízkor indulunk és hamar elérjük a Canal de la Robin elágazását. Mindenhol táblák jelzik a megengedett maximális 8 km/h sebességet. Fogalmunk sincs milyen gyorsan haladunk, de egy kikötött nagyobb hajóról intenek, hogy lassítsunk. Először nem is értjük. Hihetetlen, radaroznak a partról! Délben Capestangban kötünk ki, végre egy kis falu, amely nemcsak gyönyörű, hanem élettel teli; kávézók, éttermek, boltok a központban. Bevásároljuk hétvégére az elmaradhatatlan bagetteket, sajtokat, pástétomokat és az esti grillezéshez valókat. Visszatérünk a hajóra és tanakodunk, hogy továbbinduljunk-e. Vészes dörgések riogatnak. Továbbhajózunk, hiszen pár kilométerre a Guery birtokon szeretnénk bort kóstolni; egyik finomabb, mint a másik. Egy vörös Grenache-Cabernet a zsákmányunk. Az eső elered, kénytelenek vagyunk a belső kormányállást is kipróbálni. Továbbhajózunk a Malpas alagútig, kikötünk és az eső elállta után felmászunk az Opidium d’Enserune-ig, ahol kelta romok kiállítását nézhetnénk meg. Minket azonban az Etang du Montady érdekel, egy 1247-ben kiszárított tó, melyet a nap sugarainak formájára ültettek be. Az éjszakát a Fonserannes-i zsilip előtt töltjük, hogy másnap elsők között kelhessünk át rajta. 7 zsilipen, 312 méteren 21 métert  ereszkedünk.Csak ne essen az eső!

Megint túl korán csörög az óra. De legalább ragyogóan süt a nap. Gyors reggeli és várjuk, hogy zöld legyen a szabad utat jelző lámpa. Nem vagyunk elég élelmesek, néhány újonnan érkező elénk vág. Gyorsan elkötjük a Hercegnőt és mi is „bevágódunk”. Kénytelenek vagyunk egy nagy hajót előre engedni, de a következő zöld lámpa már nekünk jelez. Érdekes társasággal kerülünk össze, egy francia nagycsalád, két idősebb házaspár és egy egész „nyugdíjasklub” hajóival zsilipelünk. Olyanok vagyunk mellettük, mintha hajózásra születtünk volna. Nem is értjük, hogy a zsilipőr miért tessékel ki engem a hajóról és miért kéri, hogy a partról húzzam át a hajót a következő zsilipbe. Alig szusszanunk fel a 7 zsilip után, máris itt a következő, mely a Beziérs-i kikötőbe vezet. Ismét várakoznunk kell előtte, pedig már nagyon csábít a város. Végre bejutunk a zsilipbe, érdekes, hosszú, keskeny és nagyon mély zsilip. Új technikát tanulunk: a hátsó kötelet egy a zsilip falához rögzített rúd köré kell bújtatni, csak az első kötél marad a parton. 6,19 métert ereszkedünk. Behajózunk a kikötőbe és városnézés mellett döntünk. Igazi élmény a Saint Nazaire bazilika csöndje és a vasárnapi piac zajos pakolása. Visszatérünk a kikötőbe és továbbhajózunk. Nagyon fogynak a zsilipek... és a kilométerek. Az utolsó Portiragnes-i zsilip után kikötünk és élvezzük még egy kicsit a virágzó májusi természetet, a pipacsmezőket, az öreg platánok hűs árnyékát. A távolban fekete bikák, mocsarak és vízi madarak tűnnek fel, a szél már a tenger sós illatát hozza. Megisszuk maradék Minervois-kat, majd behajózunk Port Cassafieres-be. Precízen sikerült a kikötés, de boldogságunkba szomorúság vegyül, ez volt utolsó kikötésünk... Biciklire pattanunk és irány a tenger. Megáztatjuk lábainkat, hogy elhiggyük, tényleg itt vagyunk és gyűjtünk néhány kagylót. Majd visszamegyünk a kikötőbe, fényesre súroljuk hajónkat. Késő estig élvezzük a langyos nyár eleji levegőt és Hercegnőnk lágy ringatását.

Nem csalódtunk, meseszép volt!