Lakóhajózás(csatornahajózás) Narrowboat-on

A Narrowboat hajózás

 

  Először  nézze meg ezt... és aztán döntse el érdekli -e a narrowboat hajózás!

 

 

1759-ben az angol Parlament jóváhagyta Bridgewater hercegének indítványát az első csatorna megépítésére Worsley és Manchester között, amit James Brindley mérnök meg is épített. A következő 30 évben 20 új csatornát építettek vízi szállítás céljából.1930-ban a lóvontatta hajókat lassan felváltották a dizelmotoros hajók és a csatornákon egészen az 1960-as évekig élénk szállitás zajlott.

Ekkor azonban a szállítások lassan átterelődtek a közutakra és az angolok rájöttek arra, hogy a felszabaduló víziutak  és a meglévő  narrowboat hajópark a turizmus céljára  is hasznosítható.

 

Ma Angliát,  Skóciát  és Walest behálózzák a víziutak, összesen majdnem 3200 km és így ma közel 6000 család tölti nyaralását ezeken a hajókon, a 30 bázison  mintegy 500 hajó áll rendelkezésre. 

 

   A Narrowboat-okat(vagy keskeny haókat) kimondottan arra tervezték, hogy az alig több mint  2 méter széles csatornákon és  zsilipeken közlekedni tudjon. Ezek a modellek már 200 éve ugyanúgy néznek ki, csak a funkciójuk, s ezáltal a belső kialakításuk változott és  mai követelményeknek megfelelően korszerűsödött. Vezetésük még ma is  hagyományosan a hátsó, nyitott deckről lehetséges.

 

 

Hosszuk 8 és 21 méter között  van, így kényelmes elhelyezkedést bíztosít.  A Narrowboatok is konyhával, kétágyas kabinokkal és fürdőszobával felszereltek, mint lakóhajó testvéreik. Akár Yorkshire-t, az oxfordi csatornákat  vagy Wales víziútjait választják, felejthetetlen élményben lesz részük.

 

 

 

Hajózható területek

Ajánlott útvonal (példa ):

 

Skócia: Edinburg > Glasgow

 

A két város közötti viziút létrehozása 84 millió Fontba került a 2002-ben megnyílt fantasztikus Falkirk Wheel  /klikkeljen rá!/hajóemelőművel! Ez egyike azon száz mérnöki létesítménynek a világon, amit meg kell nézni! Csak ezért is érdemes Skóciába utazni, de azért a két híres skót város is " megér egy-egy misét"! Edinburgh gyönyörű fekvésével, várával a fesztíválok városa, Glasgow pedig a híres építész Makintosh működésének színtere.

További útvonalak:

 

Híres városok mentén: Oxford , Cambridge....Stafford , Birmingham


Shakespeare földjén: Coventry, Leicester, Northampton,

         
Chester  és  Yorkshire...
Wales  -  Wessex...

Hajótipusok

 

A narrowboat-ok 4-5-6-7-8-10-12 személyes hajók az alábbi felszereléssel: 

 

           -  komplett konyha

           -  gáztűzhely

           -  hűtőszekrény

           -  TV,DVD,CD

           -  fűtőberendezés

           -  hajszárító

           -  széf /egyes tipusokon

 

   

 

     

   

 

Árak

 

   Az árak az ajánlott útvonalra (Edinburg- Glasgow )  vonatkoznak julius-augusztus hónapban

                                                                                                            1 Ł = 313,0 Ft árfolyamon

       

  Hajótipus          Fő      Kikötő     

 

          Árak  

     rövid hét /P-H /

   Ł /fő /nap     Ft /fő/nap  

 

              Árak

       1 hét /Szo-Szo/

   Ł /fő /nap     Ft/fő/nap  

 
  WEAWER

 

   4

 Falkirk       69,00           21.500     45,50          14.300  
 THRUSH

 

   6

 Falkirk       57,00           17.900     37,60          11.800  
 GOSLING

 

   8

 Falkirk       42,70           13.400     29,60            9.300  

 

    A fenti hajók a Boat Layouts társaság hajói .

    Az árak tartalmazzák : gépkocsi parkolási díj

                                      ágynemű

                                      törölköző

                                      kapitányi könyv

                                      mosogatószer,WC papir

                                      mentőövek

    Lemondási biztosítás : 4 %

    Kaucio : 50 Ł / hét

                 25 Ł /rövid hét

    Üzemanyag kaució : 75 Ł /hét

 

 

Ajánlott útvonal

További útvonalak

1 hét oda-vissza
Indulási kikötő: Falkirk

Edinburg >Glasgow>Edinburg
/Fakirk>Auchinstarry>
Kirkintilloch
 és
Falkirk>Linlithgow>Broxburn>
Ratho

90 km  14 zsilip  42 ó

   Csatorna neve          Városok

 

   South Oxford              Oxford

   Grand Union               Warwick

                                     Gayton

         Birmingham                Worchester

    Caldon                       Stafford

 

       Wales, Wessex , Chester és Yorkshire

     valamint Skócia viziút hálózata

 

       Részletekről érdeklődjön irodánkban!