Szentandrási Judit 2016
Első nap. Megérkeztünk autónkkal a kikötőbe. Mit látunk? Hát mit látunk? Egy csomó ember rohangál fel s alá, hadonásznak a kezükkel és franciául mondják a magukét. Az egyik majdnem a vízben landolt, mert a nagy magyarázás közepette a lába beleakadt egy hajókötélbe, egy másik delikvens pedig minden erejével azon volt, hogy másodperceken belül eloldjon két kötelet, de ez mind semmi! egy idősebb, talpig fess úriember műanyag bólyákkal rohangált a kikötő egyik végéből a másikba, amíg a felesége, a szintén pipere úrinő az őrülten vakkantgató ölebet csitítgatta. De a legtöbben mégis a parton álltak és a víz felé fordulva szinte egymás szavába vágva kiabáltak valamit. Ilyen pillanatkép láttán megfordult a fejemben, hogy sarkon fordulok, mert valószinüleg ez itt nem egy hajókikötő, hanem egy őrültek háza, amit valamilyen oknál fogva álcáznak. Hát igen, a francia mentalitás néha megzavarhatja az arra járót.
Néhány másodperc múlva azonban kiderült, hogy egy kezdő, de annál lelkesebb kapitány elvitte kipróbálni az éppenhogycsak átvett hajóját, ami persze elsőre nem mindig úgy viselkedett, ahogy azt emberünk szerette volna.
-Na fiúk! Tetszik a móka? Ne is válaszoljatok, mi már be is neveztünk Benneteket!-nevettem. S bár a fiúk még sohasem vezettek hajót, ez nem volt hátrány. Engedélyre nincs szükség, a gyakorlatot pedig meghozza a kormány mellett eltöltött következő néhány óra. A hajó birtokbavétele nagyon gyorsan ment, pillanatok alatt otthon éreztük magunkat.
Helyes, és hajós viszonylatban tágas kabinok, világos nappali együtt a konyhával, amely szintén nagy alapterületű volt. Alig vártuk, hogy elinduljunk. De lassan a testtel! Teljesen kezdő hajókapitányoknak kiképzés jár! A negyven perces kapitánysuli gyorsan és hatékonyan beledobta fiainkat a mélyvízbe. Gázkar előre, gázkar hátra, kormány jobbra, kormány balra és már túl is vagyunk az első „Y” fordulón. Óh, hát ez ilyen egyszerű? – verték mellüket a srácok, mint igazi férfiak, akiknek a 8 tonnás csoda elvezetésénél mi sem egyszerűbb feladat. „Kiképzőtisztünk” kellemes utat kívánt, mi pedig megkezdtük kalandos utazásunkat a Canal du Midin. Tulajdonképpen nem panaszkodhatunk. A Fiúk egész hamar belejöttek életük első (bér)-
hajójának kezelésébe. Az egyenes szakaszokon majdnem 10 km/h-val szeltük a vizet és a kanyarokban is minden simán ment…..egészen az első zsilipig. Itt kisebb zavar támadt, ugyanis a zsilip kapuja nagyon keskeny volt, szinte teljesen lehetetlennek tűnt betalálni. Mondanom sem kell, hogy elsőre bizony nem sikerült. De ugyebár gyakorlat teszi a mestert alapon előbb-utóbb sikerült úgy bejutnunk, hogy végül még két másik hajó is befért mellénk (ergo nem álltunk keresztben a zsilipkamrában). A víz beömlött a kapu kinyílt, s kisebb ütközések után diadalittasan kászálódtunk ki életünk első zsilipjéből. Ragyogó napsütésre ébredtünk.
Ahogy kibámultam az ablakon, eszembe jutott, hogy a csatornára eddig alig figyeltünk oda! Na majd ma! Minden levelet, növényt és virágot megvizsgálok! Annál is inkább, mert a csatorna mellé telepített platánsor már az első napunkat is végigkísérte. Ha jobban belegondolok fantasztikus dolog egy olyan csatornán hajózni, amelyet több, mint 300 évvel ezelőtt álmodott meg valaki és néhány évtized alatt meg is valósított.
